Pár kör után belejöttem és egyre stabilabban álltam rajta...végre sikerült úgy korcsolyázni, hogy közben nem azon járt az eszem: "Jaj csak nehogy elessek!"...ezt el sem hiszem...
Már rég gondoltam arra, hogy a korcsolyapálya kicsit olyan, mint az élet....csúszik...meg kell tanulni rajta közlekedni...sokan vagyunk és mindenki másképp korcsolyázik, van aki óvatosan, van aki bátran, van aki vakmerően....van aki úgy, hogy veszélyt jelent másokra nézve....
Emlékszem az elején én is ott araszoltam a szélén, a palánk mellett...lassan-lassan megtanultam, de nem voltam stabil, folyton elestem és a biztonság kedvéért a szélén maradtam... A pálya közepe, az teljesen tabu volt, oda bemenni...azt nem, azt nem lehet...az azoknak van, akik jól tudnak korcsolyázni...álmodni sem mertem arról, hogy egyszer majd ott leszek én is...
Már nem is tudom hányadik kört tettem a pálya közepén mikor eszembe jutottak a fenti dolgok, hogy régen soha nem mertem bejönni ide, és már nem is emlékszem, hogy mikor is jöttem be...és nem félek és nincs semmi baj... Mikor fog az élet is így menni nekem?...Sok minden van, amivel úgy vagyok, hogy próbálkozom....ott "botorkálok" a szélen és nem is álmodozom a belső körről...én nem vágyom arra, hogy én legyek a legjobb, csak remélem, hogy egyszer azok a dolgok is mennek majd, amik most nem...majd idővel...:)
