Éreztem, hogy meghasad a szívem, de tudtam, hogy mi a helyes, tudtam jól, hogy mi a dolgom... Választás előtt álltam...döntöttem és annak ellenére, hogy tudtam: azt teszem, amit kell éreztem, hogy belesajdul a szívem...
Olyan könnyű mikor lelkes vagyok, mikor ott a nagy érzelem... nem is emlékszem, hogy olyankor le kellett volna mondanom valamiről...talán észre sem vettem, mert olyankor könnyű...
Éppenséggel nem így voltam... nem voltam lelkes, nem voltak nagy érzések. Megvolt, hogy adott időben ez és ez a dolgom és ezzel nem is volt gond mindaddig, amíg nem kínálkozott más lehetőség, méghozzá nem is akármilyen...valami, amire vágytam, amiről nem akartam lemondani...
Tudtam, hogy mit kell tennem, de azt is, hogy fájni fog és nem akarom... végül döntöttem és fogaimat összeszorítva azt tettem, amit kellett. Nem voltam jól, nem voltam nyugodt kavarogtak a gondolataim... ha másképp döntök nem érzem jól magam, mert tudom, hogy nem azt teszek, amit kell, de így sem tudok megnyugodni...Tudtam, hogy szeretetemet tettekkel is ki kell fejeznem és ez nem mindig könnyű. Eszembe jutott, amit előző napokban olvastam: "Szeretet és hűség el ne hagyjanak..." Sokszor döntök rosszul... legalább most, mikor nagyon is jól tudtam (ott mélyen), hogy mi a helyes sikerült jól döntenem...Hálás voltam, hogy sikerült, de hamar elszégyelltem magam, ugyanis rájöttem, hogy hálát várok érte...na tessék...jól nézünk ki...
A szeretetemnek tettekben is meg kell nyilvánulnia és sokszor áldozatot követel... Ez a lemondás önmagában nem volt egy olyan hű de nagy dolog, igen nehéz volt, de azért még nem olyan nagy ügy... Arra gondoltam, mi lesz, mikor nagyobb dolgokról kell lemondanom...és mi lesz, ha nem kezdem el gyakorolni kicsiben...akkor bizony soha nem fog menni nagyban...
Kis idő múlva megérkezett a jó döntés jutalma, a béke...nem tartott sokáig, de így már tényleg biztosan tudom, hogy ezúttal jól döntöttem...
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu